Brouwer Legkedvesebb Olvasmánya Gépen - BLOG

Sziasztok megint! Így másfél év szünet után (tehát a szokásos gyakorisággal) akkor folytassuk a kamionos témát, ugye jobb később, mint soha. :P
Nem is tudom, hol kezdjem, annyi minden történt azóta, de megpróbálom összekaparni az emlékeimet.

Szóval ott tartottam a sztoriban, hogy ugye meglett a C kategóriám, de nem volt további fedezetem "továbbtanulni", ezért elkezdtem állást keresni. Az egész kontinentális sofőrhiány ellenére "csak" pár hónappal később jeleztek vissza (ma már durvább a helyzet "sajnos"), 2014 februárját írjuk. Egy olasz-magyar áruszállítással foglalkozó cég vett fel, először belföldes sofőrnek, nyilván még nem küldtek ki nulla tapasztalattal. Az első napon nem is mertek még nagyautóra ültetni, egy 3,5-es ponyvás furgont kaptam. Egy lerakó, és egy felrakó címem volt a napra, szóval nem volt bonyolult a történet, bár én elsőnek a ponyvával is nehezen boldogultam, hogy hogy dobjam fel úgy, hogy a targoncás hozzáférjen a raklapokhoz. Aztán dolgom végeztével a főnököm megkérdezte, hogy boldogulok-e másnap egy 12 tonnással, rábólintottam. Az autó (Renault Midlum) hosszabb volt, mint amit a C-s tanfolyamon vezettem, de ott az alapokat megtanultam, ismertem a légféket, úgyhogy most a gyakorlatszerzés következett. Így, elvágott köldökzsinórral tanulja csak meg igazán az ember a saját bőrén a dolgokat, én is vittem el először ereszcsatornát a kocsi tetejével, borítottam árut a nem megfelelő rögzítés miatt, stb. Nem volt nagy cég, ahova kerültem, akkor 7 nyerges, és 7 szóló teherautó volt a flotta, meg két furgon, de azok belföldesek voltak, meg két 12 tonnás is. Amíg nem volt GKI-m, addig nem is küldtek ki, de tavasszal, munkahelyi kölcsönnel azt is megszereztem. A GKI (azaz Gépkocsi Kezelői Igazolvány) tanfolyam nem a járművezetésről szól, hanem inkább az azzal való munkavégzésről, az árukezelésről, a ránk vonatkozó jogszabályokról, meg vezetéstechnikáról. De ne arra gondoljatok, hogy egy tréningpályán drifteltünk a nagyvassal, csak elméletben hangzott el az anyag, illetve szimulátorozni kellett, meg igazi autóval tenni egy pontosan ugyanolyan kört, mint amit forgalmi vizsgán tettünk. Szóval nem volt egy nagy "was ist das", inkább a pénzlehúzásról szólt ez, jó magyarosan, a lényeget úgyis az életben tanulod meg. De legalább meglett a kártya, hogy egy kontrollnál eggyel több igazolványt tudj villantani a szerveknek (Rendőrség, NKH, NAV). Bár a külföldiek azt sem tudják, hogy mi az a GKI, de a nemzetközizéshez kell, ugyanígy a PÁV. Logikus, ugye?
Ahogy meglett a digitális tachográf kártyám, (még egy kártya, a hatósággal lassan már römizhetnék...), így az eddigi mezei hat fokozatú váltó, és lehelletnyi bubu után jöttek a pofozós, vagy kapcsolós nyolc sebességesek. Eleinte kicsit bonyolultnak tűnt, de rendszeresen úgyis csak hatot kellett használni a nyolcból, úgyhogy nem volt vészes a dolog, létezik még 16 sebességes, de az ennél a cégnél nincs, a nyergesek már automaták. Dolgozgattam a szóló autókon, bejártam az ország szinte minden zugát, de mindig hazajártam estére, mindig otthon aludtam. Egyszer zárás után értem egy egri céghez, és ott kellett aludnom. Volt persze ágy a kocsiban, de nem voltam rá felkészülve, se váltóruha, se kaja nem volt nálam, meg teljesen ismeretlen volt számomra a szitu. Elugrottam egy hipermarketbe kajáért, aztán megtaláltam az állófűtés kapcsolóját is (kora tavasz volt még), és behúztam a függönyt, de az ismeretlen szituáció miatt alig tudtam aludni. Persze ez csak egyetlen éjszaka volt, de pont elég volt ahhoz, hogy amikor először kimentem Olaszországba, már ismerős legyen a dolog. Ez pedig nyáron történt meg, ráadásul pont ugyanazzal a kocsival is mentem ki, az egyetlen 7,5-es autóval. Könnyű kanyar volt, odafelé üresen mentem ki komplett áruért (a megrendelő kifizette az egész autót oda-vissza), és egy nyergeses kollégámmal együtt mentünk ki, így kifelé nem voltam egyedül, ez is számított. Hazafelé a motorvezérlési elektronika meghibásodott, ami lekorlátozta az autó végsebességét 77 km/h-ra, így volt alkalmam megismerni az olasz vezetési mentalitást, előzni tilosban az összes kamion dudálva előzött meg, és húzta rám a kormányt, mondjuk megértem őket. Érzésre kb 10 évet öregedtem, mire hazaértem, de legalább megvolt az első nemzetközi kanyarom. Utána továbbra is belföldeztem, mert oda jobban kellettem, de akkor legalább beiratkoztam E kategóriára.

Sokan félnek tőle, mert az utánfutó/pótkocsi húzás jócskán megváltoztatja a dolgokat, főleg tolatásnál, márpedig kamionozásnál sokat kell tolatni, ráadásul elég pontosan, és sokszor szűk helyen. De nekem igazából ez az igazi mániám, a járműszerelvények, és azok egymáshoz való viszonyuk, ezt szeretem a vonatokban, és a közúti járművekben is leginkább. Az egész gyerekkorom erről szólt, a játékvonat, később modellvasút mellett legóból építettem kormányozható autókat, és mögéjük mindenféle pótkocsit, forgózsámolyosat, tandemet, tettem, építettem csuklósbuszt is, és persze nem csak egy pótkocsit, hanem többet is összeakasztottam, a lehető legbonyolultabb kombinációval, és minél szűkebb helyeket kijelölve kanyarogtam-fordultam-tolattam velük, anélkül, hogy megemeltem, vagy oldalirányban toltam volna bármelyik tengelyt. Nem tudom miért, de számomra ez volt a szórakozás, erre állt rá az agyam, ezt szerettem-szeretem most is. Így utólag visszaemlékezve egyébként meglepően valósághű szituációkat is sikerült "szimulálni", persze azzal a különbséggel, hogy nem a volán mögött ültem, hanem kívülről nézve kuporogtam fölötte a gyerekszobám padlószőnyegén. Érdekes pikantéria egyébként, hogy nyergest sosem építettem, nálam a gépes többnyire hosszabb volt az utána akasztott pótnál. Ebből a gyakorlatból/tapasztalatból szereztem a mai tudásom 90 százalékát, attól függetlenül, hogy gyerekfejjel még egyáltalán nem gondoltam arra, hogy később ebből fogok megélni, főleg, hogy 6-8 évesen még egyáltalán nem is gondol ilyenre az ember. Legelőször két év B kategóriázás után húztam utánfutót személyautóval, akkor számomra az egy akkora élmény volt, mint körülbelül az első csók egy tinédzsernek. Igaz, hogy csak körülbelül két kilométert mentem, de sikerrel végrehajtottam egy y tolatást, igaz, azért, mert túlmentem a célon. Tudom, hogy ez másoknak abnormális, de hát járműszerelvényb*zi vagyok, na! :) Azóta nem volt semmilyen alkalmam járműszerelvényt vezetni, nyolc évvel később irigykedve néztem a kollégáimat, ahogy tolatgattak a raktárunknál, és a telephelyen a nyergesekkel. Ezek után inkább az lett volna csoda, ha nem iratkozom be E kategóriára a Csigavérbe, aminek óráira el is engedett a főnököm, hiszen ez a munkahelyemnek is jó volt, hogy továbbképzem magam. De természetesen nekem ez sem volt elég, és a főnököm is látta rajtam, így megengedte, hogy a raktárnál mozgassam a szerelvényeket a kerítésen belül. Először persze lassabban, alaposan figyelve a szerelvény minden tengelyére-sarkára, de nem volt ismeretlen a dolog, mindig tudtam, hogy mit csinálok, tudtam, hogy mire mit reagál a szerelvény, merre csuklik, hogyan kanyarodik. Az volt az új a dologban, hogy nem kívülről láttam a szerelvényt, hanem belülről, tükrökkel kellett tájékozódni, de a padlószőnyegről átemelve a tapasztalatomat nem volt nehéz elképzelnem, "éreznem" azon részeit a szerelvénynek, amit éppen nem láttam. Nyergesnél pedig van ilyen bőven. A tanfolyamon viszont nem nyergest kellett vezetnem, hanem ugyanarra a tanulókocsira volt akasztva egy tandem pótkocsi, ez arányaiban véve körülbelül megegyezik egy utánfutós autóval, és szintén csak egy becsuklási pont van. Persze a tanfolyamon mindössze két dolgot kellett csinálni, azt is mindig ugyanott és ugyanúgy, így nem kellett hozzá igazi rutin, forgalomban meg csak előre mentünk, a tandempót meg olyan jelentéktelenül vágja le az íveket, hogy szinte alig kellett foglalkoznom vele. Egy szó, mint száz, a kategória könnyen meg lett, és mire a kezembe került az új jogosítvány 2015 tavaszán, a nyerges szerelvény geometriai tulajdonságait már megtanultam. Így vágtam hát neki hivatalosan is a kamionozásnak, igaz, még csak belföldön. Két dolog kellett ahhoz, hogy nemzetközizni kezdjek, az egyik az volt, hogy az akkori főnököm széke megüresedett, a másik meg az, hogy az egyik szólóautós sofőrünk iratait mind ellopták, de az autója meg meg volt pakolva. Így én ugrottam a helyébe egy kanyarra, aztán mire hazaértem, a 7,5-es vezetőülése üresedett meg. Meg kell jegyezni, (és meg is jegyeztem az irodában), annak az autónak a fülkéje nem kimondottan nemzetközizésre való, főleg az én 186 centis magasságommal, így három kanyar után átülhettem az egyik 15 tonnás MAN TGA-ra, aminek a fülkéjében már fel tudtam állni, és pakolóhelyben is jóval több helyen fért el a cuccom. Ezt csináltam 1-2 hónapig, szólóautóval kijártam Olaszba, itthon meg nyergesekkel jártam, rutint, és tapasztalatot gyűjtve. Persze az igazi az lett volna, ha már nyergessel járok ki, de ez még váratott magára. Ketten voltunk belföldesek, amikor a kollégám kilépett a cégtől, így én maradtam egyedül belföldre, úgyhogy nem járhattam ki, de cserébe szinte csak nyergessel jártam mindenhova. Ezt a fizetésemen is megéreztem, tudták is az irodában, hogy "kifelé húz a szívem", de a sofőrhiány kellős közepén nehéz volt új belföldest találni, arról nem is beszélve, hogy addigra már 9 szólóautóra, és 12 nyergesre bővült a flotta. Egy nem várt, de pozitív fordulatként az egyik nemzetközis sofőrünk "felbukott" az előző közvetlen főnököm helyére az irodába, és igazából neki köszönhetem azt, hogy a nagyfőnök megígérte nekem, hogy ha találnak új belföldest, már nyergessel járhatok ki olaszba. Ez tavaly szeptemberben történt meg, azóta fix nemzetközis nyerges sofőr vagyok. Egy öt éves, majdnem félmillió kilométeres Renault Premiumot kaptam, a legrégebbi nyergest, de még bőven használható állapotban van mind a mai napig, pár kanyar után új pótkocsit kaptam mögé, most meg már két hónapja boldog gazdája vagyok a cég 14-ik nyerges traktorának, az egyik vadonatúj MAN TGX-nek, aminek híresen kényelmes, és tágas a fülkéje. Persze sofőrhiányban könnyű dolgom van, azt elsimerem, de igyekszem rászolgálni. Talán még a forgózsámolyos, illetve pontosabban a két helyen becsukló szerelvény hiányzik a "bakancslistámról", de hát vannak ugye duplacsuklós buszok is. :) Egyelőre középtávon maradok itt, nyergesen, mert meg vagyok elégedve, persze több rossz pillanatkor is úgy éreztem már, hogy felmondanék, de hosszabb távon úgy gondolom, a lojalitás kifizetődőbb. Nyugdíjas koromig persze nem, ősszel tervbe van véve a D kategória (és a hozzá tartozó GKI), már csak azért is, mert ez az igazi gyerekkori álmom, a buszozás, és ha már idáig eljutottam, úgy érzem engednem kell ennek, legalább annyira, hogy a jogsit megszerezzem rá. Aztán majd meglátjuk...